Bemutatták a Gyergyói Szemle első számát

Közel másfél évnyi próbálkozást és várakozást követően megjelent az első gyergyószéki tudományos folyóirat, a Gyergyói Szemle. A lap első bemutatóját a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házban tartották, ahol a megálmodó Nagy József történész mellett több szerkesztő is jelen volt. A folyóirat Gyergyószék történelmi, gazdasági és szociális problémáinak tudományos feldolgozására jött létre, ugyanakkor az is cél, hogy a gyergyói kutatók, szakemberek publikáljanak benne. A szerkesztőcsapat kifejtette: álmok és tervek vannak bőven, már csak támogatásra van szükség a megvalósításhoz.

szemle bemutato a

A szerkesztők mutatták be a lapot. Nagy megvalósítás.

Hosszú egyeztetések, komoly beszélgetések előzték meg a folyóirat létrejöttét, a megjelenéshez pedig a Bethlen Gábor Alaptól, részben pedig a gyergyóremetei önkormányzattól kaptak támogatást a kezdeményezők. A most megjelent lap az első világháború kitörésének centenáriumi évfordulója előtt tiszteleg, borítóján egy keleti hadszíntéren készült fénykép látható.

Hat rovat, lelkes szerkesztőkkel
A folyóirat összesen hat rovatot tartalmaz, ezek mindegyikét külön rovatvezető koordinálja: a történelmi részt Nagy József, a gazdaságit Pál Levente, a néprajz rovatot dr. Szőcs Levente, az irodalmi és művészeti oldalat - dr. Borbély Andrástól átvéve - Borsos J. Gyöngyi és Ferencz Zoltán szerkeszti, utóbbi a lap borítójának tervezését is vállalta. A természettudományi rovatot Csata Kinga, míg a szociológiára és szociális munkára irányuló részt dr. Dániel Botond és Silló Ágota tartja kézben. A gyergyóremetei bemutatón külön-külön is felszóltak a rovatvezetők, elképzeléseikről és a most megjelent anyagokról beszélve a jelenlévőknek. Véleményük szerint nem kis fába vágták a fejszét, azonban rámutattak: összefogással bármi lehetséges. Jelen volt dr. Horváth Alpár geográfus-közgazdász is, aki a lapban megjelenő írását, az úgynevezett bunkerturizmus vagy hadszíntérturizmus gyergyói lehetőségeit taglalta.

Nagy tudományos potenciálja van Gyergyószéknek
Nagy József történész, a Gyergyói Szemle megálmodója és főszerkesztje kifejtette, kitűzött cél, hogy gyergyói származású értelmiségiek publikáljanak a lapban, mondván az elmúlt másfél évben közel 40 személyt kerestek fel, és mindenkitől pozitív visszajelzést kaptak.

- Mindennek helye van a lapban, a lényeg, hogy a téma a térségünkről szóljon - fogalmazott Nagy József, hozzátéve: a támogatásokért jelenleg is zajlanak a beszélgetések a gyergyószéki önkormányzatokkal - nagyon fontosnak tartják, hogy teljes mértékben helyi projekt legyen. Gyergyóremete polgármestere, Laczkó-Albert Elemér hangsúlyozta: nem remetei, hanem gyergyószéki projektről van szó, amely elkötelezettség és a komoly munka eredménye. Évente egy megjelenés van tervben, a főszerkesztő elmondása szerint a támogatások függvényében ez a szám nőhet is, hisz szerző és téma is lenne bőven. A második lapszám idén ősszel jelenne meg elvándorlás témában, míg a harmadik majd a kommunizmusról és annak örökségéről szólna. A folyóiratot tegnap késő délután Gyergyószárhegyen is bemutatták, majd február 9-én Gyergyóditróban, 17-én Gyergyószentmiklóson, 18-án pedig Borszéken találkozhat a lappal a nagyközönség.

Kertész László, Hargita Népe

forrás: http://hargitanepe.eu/bemutattak-a-gyergyoi-szemle-elso-szamat/

Támogatóink

bgalogo

Gyergyóremete Község Önkormányzata

Gyergyóújfalu Község Önkormányzata