Skip to main content
Rólunk írták

TÖRTÉNÉSZEK SZAKMÁZTAK GYERGYÓREMETÉN

A által 2017.08.27.június 28th, 2024No Comments

Erdélyi történészek, művészettörténészek, régészek, és történelemtanárok, valamint Erdély történelmét érintő témákkal foglalkozó magyarországi szakemberek találkoztak Remetén és folytattak szakmai vitákat négy napon át. A Gyergyói Szemle Egyesület szervezésében megvalósult tábor az első ilyen jellegű szakmai találkozó Erdélyben

Az Erdélyi Történésztábor célja az, hogy egy olyan fórum jöjjön létre, ahol mélyenszántóan lehessen vitatkozni, kibeszélni történettudományi kérdéseket. Ere a mindennapokban és a „gyorstalpaló” módon megszervezett konferenciákon nincs lehetőség – mondta el a Gyergyói Szemle Egyesület vezetője, Nagy József. Előadások zajlottak és kéziratviták, azaz publikálás előtt álló kutatási eredményeiket mutatták be egymásnak a jelenlévők kötetlen keretek között. A hozzászólások alapján várhatóan több tudományos munka is gazdagabb lehet.

• Fotó: Keresztes Zoltán, szekelyhon.ro

Az előadásokat nem szánták a nagyközönségnek. Amint Nagy József jelezte, a felvetett témákat a szakmán kívüli érdeklődők számára csak hosszabb bevezetők révén lehetne érthetővé tenni, itt azonban egyből belevághattak a dolgok közepébe. Összehangolnák a történelemkutatást A történésztábor ugyanakkor annak az elképzelésnek a mentén is született meg, hogy remélték: összehozza majd a történészeket, közös munkafolyamatok indulnak el. Itt Erdélyben nagyon atomizált a történelemkutatás, a történész-társadalom. Amint Nagy József közölte, nincsenek összefüggő kutatási csoportok, nem jellemző az, hogy egy adott téma kapcsán együtt dolgozzanak a kutatók.

Ezért is volt meghívottja az eseménynek Ablonczy Balázs, aki a közelgő Trianon évforduló kapcsán létrehozott kutatói csoport munkájának megszervezését ismertette. Erősíteni kell a hálózatiságot, egyenként nemcsak eredményeket nehéz elérni, de egyre gyakoribb, hogy kutatók egyéb tevékenységekkel is kénytelenek foglalkozni a szakmai munkán kívül. A történésztáborban természetesen szó esett a következő években esedékes centenáriumi évfordulók témáiról is. Ezek nyilvánvalóak komoly kihívás elé állítják majd a történészeket is. Ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy nem könnyű az sem a történész-szakma számára, ami manapság nagyon divatossá vált, hogy hobbitörténészek által pufogtatott mítoszok kerülnek a közönség elé, például a székelyek őstörténete kapcsán. A szakmai viták arra is teret adtak, hogy felvetődhettek olyan témák, amelyek még nincsenek megfelelően feltárva, és amelyeket érdemes lenne mélyebben kutatnia a történészeknek. Azt is megnézhették, kik azok, akik szakterületéhez közel áll az adott téma, és akik ezt a feladatot vállalhatják, itt, a történésztáborban megfogalmazott késztetés alapján.

Székelyhon, Gergely Imre

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/torteneszek-szakmaztak-gyergyoremeten