Az egyesület bemutatása

Egyesületünk célja a Gyergyói Szemle tudományos-ismeretterjesztő folyóirat megjelentetése és terjesztése. A folyóirat a Gyergyói-medence társadalmi és gazdasági kérdéseinek, problémáinak tudományos-ismeretterjesztő jellegű feldolgozására jött létre. A tanulmányok, esszék, problémafölvető, elemző, kritikai írások a Gyergyói-medencét érintő kérdésekre, kihívásokra fognak választ adni. Évtizedek óta jellegzetes tendencia, hogy a gyergyói származású, magasan képzett szakemberek, kutatók a nagyvárosi centrumok felé orientálódnak, elhagyják a régiót, mivel kevés az olyan helyi, regionális intézmény, projekt, fórum, ahol magas szakmai képesítésüket kihasználva a térség javára dolgozhatnak. A szerkesztőbizottság ezért közel negyven gyergyói származású kutatót keresett fel, akiknek bekapcsolása által fokozható a társadalmi tőke áramlása a térségben. Általuk is erősíthetjük a térségbe irányuló tudástranszfert, hiszen többen rangos tudományos intézményekben dolgoznak. Célunk, hogy az elszármazott kutatók, művészek, szakemberek, szellemi és társadalmi tőkéjét a gyergyói élet javára kamatoztassuk. Emellett fontos számunkra, hogy a helyi értelmiséget is bevonjuk a munkába. Ösztönözni kívánjuk a regionális, nem feltétlenül szakmai, műkedvelői jellegű kutatást, és segíteni kívánjuk a helyi kutatók fejlődését. A folyóirat tartalmai és műfaji struktúráját úgy alakítottuk ki, hogy az ne csak a magasan képzett olvasók számára legyen élvezhető és befogadható.

Térségi kulturális programok és projektek megvalósítása által a térségi kulturális együttműködés erősítése szintén alapvető célkitűzésünk (konferenciák, kirándulások, előadóestek, táborok szervezése, hagyományőrzés)

Rövid bemutatkozásunk

 

Támogatóink

bga szemle

Gyergyóremete Község Önkormányzata

Gyergyóújfalu Község Önkormányzata